Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott az SK Battery Hungary Kft. kérelmére indult, radioaktív anyag alkalmazásának engedélyezésére irányuló eljárásban. Az eljárás a kormány 344/2017. (XI. 15.) Korm. rendelete alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
2019. szeptember 12-én a BME Nukleáris Technikai Intézetének gyakorlatához kapcsolódva az OAH Baleset-elhárítási Szervezete (BESZ) is nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatot tartott, amelynek forgatókönyve szerint az Oktatóreaktorban veszélyhelyzet alakult ki. A gyakorlat során a BESZ tagjai a nukleárisbaleset-elhárítási intézkedési tervben és a szabályzó dokumentumokban meghatározott intézkedések végrehajtását gyakorolták.
2019. szeptember 16-20 között kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 63. közgyűlésére Bécsben, ahol számos kérdésről tárgyalnak a tagállamok magasrangú tisztségviselői. A közgyűléssel párhuzamosan tudományos fórumra is sor kerül, amelynek témája a rák elleni küzdelem évtizede és a jövőbeni lépések.
Az OECD Nukleáris Energia Ügynöksége közzétett egy kockázati kommunikációra (risk communication) vonatkozó kérdőívet a lakosság és a civil szervezetek részére. Arra kérték a tagállamok nukleáris hatóságait, hogy saját csatornáikon is tegyék közzé a kérdőívet. Az Országos Atomenergia Hivatal számára kiemelten fontos a lakosság tájékoztatása, a kockázatok értékelése és megfelelő kommunikálása, továbbá az ehhez kapcsolódó nemzetközi munkát is szorosan követi. A nyitottság jegyében, az OECD NEA kérésének eleget téve mi is elérhetővé tesszük a kérdőívet.
Két felülvizsgált útmutató kiadásáról döntött az Országos Atomenergia Hivatal. A honlapon elérhető a „Radioaktív anyagok csomagolásának jóváhagyását megalapozó biztonsági elemzésekre vonatkozó követelmények”, valamint a „Radioaktív hulladékok és a kiégett fűtőelemek országhatáron át történő szállításának követelményei” című útmutató felülvizsgált változata.
Az Országos Atomenergia Hivatal egy felülvizsgált útmutató kiadásáról döntött. Az „Új atomerőművek biztonsági jelentései” című, jogszabályi változások miatt felülvizsgált útmutató célja, hogy – ajánlásokat adva az új atomerőművek biztonsági jelentéseinek formai és tartalmi követelményeivel kapcsolatosan – egyértelművé tegye a hatósági elvárásokat, és ezzel elősegítse az érvényes előírásokban meghatározott nukleáris biztonsági követelmények teljesülését.
Az Országos Atomenergia Hivatal rendszeresen kezdeményez a kiemelt létesítmények vezetőivel az aktuális ügyek és a biztonsági helyzet áttekintését célzó vezetői megbeszéléseket. A Budapesti Kutatóreaktor vezetőit szeptember 4-én fogadta Hullán Szabolcs, az OAH főigazgató-helyettese. A megbeszélés során áttekintették a Kutatóreaktor jövőjét, elsődlegesen az üzemidő-hosszabbítás, az üzemanyag-ellátás, valamint az erőforrás-kezelés nukleáris biztonsági kérdésein keresztül.
Két felülvizsgált útmutató kiadásáról döntött az Országos Atomenergia Hivatal. A honlapon elérhető a „Berendezések környezeti minősítésének tervezési szempontjai az üzemelő atomerőművekben”, valamint a „Szabványok használatának szabályai új atomerőmű létesítése során” című útmutató felülvizsgált változata.
Két felülvizsgált útmutató kiadásáról döntött az Országos Atomenergia Hivatal. A honlapon elérhető „A szervezet és az irányítási rendszer átalakítása atomerőműben”, valamint az „Új atomerőművi rendszerek szerelésének engedélyezési dokumentációja” című útmutató felülvizsgált változata.
Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott az SK Battery Hungary Kft. kérelmére indult, fizikai védelmi engedély kiadására irányuló eljárásban. Az eljárás a kormány 344/2017. (XI. 15.) Korm. rendelete alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
Amint azt az MTI is hírül adta, az orosz haditengerészet Szeverodvinszktől mintegy 40 km-re található kísérleti telepén augusztus 8-án történt robbanást követően rövidebb időre (kb. 30 percig) jelentősen megemelkedett a sugárzási szint a baleset környezetében, amely a későbbiekben visszaállt a normál értékre. Az Európai Unió tagországainak radiológiai mérőhálózatai nem jelentettek megemelkedett sugárzási szintet a baleset után. A hazai nukleárisbaleset-elhárítási rendszer automata mérőhálózata sem detektált a természetes háttérsugárzást meghaladó szintet az eseményt követően.