Az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete 2014. március 24. és 28. között Romhányban tartotta gyakorlatát, amelynek során különböző technikai eszközök használatát sajátíthatták el a résztvevők. Az ötnapos képzésen a szervezet három munkatársa és négy ellenőrgyakornoka vett részt.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kezdeményezésére március közepén került sor az atomerőművek súlyos baleseti felkészülésével kapcsolatos szakértői találkozóra. A mintegy 200 fős, 4 napos bécsi találkozó célja a fukushimai tapasztalatok feldolgozása, illetve a tagországokban elvégzett felülvizsgálatok és elhatározott intézkedések áttekintése volt.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Gyimesi Zoltán-díjat adományozott Kovács Kálmánnak, a Pöyry Erőterv Zrt. nukleáris létesítmények mérnöki kiszolgálásával és tervezésével foglalkozó egysége vezetőjének, valamint Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott az OAH két munkatársának, Babics Péter Pál szakmai főtanácsadónak és dr. Sáfár József szakmai tanácsadónak.
Az Országos Atomenergia Hivatal munkatársai is részt vettek azon a képzésen, amelyet könnyűvizes reaktorok üzemeltetési, tervezési és fejlesztési gyakorlatának egységesítésére készített EUR (European Utility Requirements) szabvány műszaki követelményrendszeréről tartottak Pakson, 2014 márciusának első hetében.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szervezésében Bécsben kerül sor a Nukleáris Biztonsági Egyezmény hatodik felülvizsgálati értekezletére 2014. március 24. és április 4. között. Az egyezmény keretében a részes államok vállalták, hogy a nukleáris biztonság nemzetközileg elfogadott szintjét, valamint a biztonság feltételeit folyamatosan biztosítják, és tevékenységükről a háromévenként összehívott felülvizsgálati értekezleten adnak számot a NAÜ-nek előzőleg benyújtott nemzeti jelentéseik alapján.
A Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság határozata alapján Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója meghívólevelet küldött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, amelyben kezdeményezte, hogy 2016 tavaszán a NAÜ végezze el hazánk nukleáris veszélyhelyzet-kezelési felkészültségének értékelését.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogatásával az üzbég Ipar- és Bányabiztonsági, Geológiai Állami Felügyelet két munkatársa 2014. február 3-án érkezett hazánkba. Az Országos Atomenergia Hivatal tíznapos programot állított össze az ionizáló sugárzások biztonságos alkalmazása területén dolgozó szakembereknek. Ennek keretében többek között megismerkedhettek a kutatóreaktorok Időszakos Biztonsági Jelentésének értékelésével és a radioaktív anyagok biztosítéki felügyeletével kapcsolatos magyar hatósági gyakorlattal.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség regionális szakmai fórumot tartott Magyarországon 2014. február 18-20 között, amelynek az Országos Atomenergia Hivatal adott otthont. A rendezvény egyik fő célkitűzése volt, hogy a résztvevők áttekintsék, megismerjék a nukleáris védettségi kultúra alapelveit, alkalmazásuk területeit.
Az Országos Atomenergia Hivatal honlapján elérhető annak a jelentésnek a nyilvános része, amelyet a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények fizikai védelmének magyarországi rendszeréről készített.
2014. február 7-én került sor arra a megbeszélésre, amelynek témája a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlása alapján az Európai Unió által kötelezővé tett, nukleáris biztonsági hatóságokra vonatkozó önértékelés hazai megvalósítása volt. A közel másfél évig tartó folyamat részleteiről Petőfi Gábor, az OAH főosztályvezetője és Nyisztor Dániel projektvezető adott tájékoztatást a projektben részt vevő társhatóságok szakértőinek, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársának.