Az Országos Atomenergia Hivatal egy felülvizsgált útmutató-tervezetet tett közzé nyilvános véleményezés céljából. Az „Új atomerőmű konténmentjének építészeti tervezése” című útmutató célja, hogy – ajánlásokat adva a nyomottvizes reaktor kettősfalú vasbeton konténmentjének építészeti és tartószerkezeti tervezésével kapcsolatosan – egyértelművé tegye a hatósági elvárásokat, és ezzel elősegítse az érvényes előírásokban meghatározott nukleáris biztonsági kritériumok teljesülését, az alkalmazott műszaki megoldásoknak megfelelően, a nukleáris biztonság szempontjából.
Az Országos Atomenergia Hivatal a hazai nukleáris létesítmények és szervezetek nukleáris biztosítékokért felelős vezetőinek és munkatársainak részvételével 2014 óta, évente tart konzultációt. Az elmúlt két évben a pandémiás helyzet nem tette lehetővé a személyes találkozást, 2022. április 22-én azonban sor kerülhetett a rendezvényre az OAH székházában. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség biztosítéki rendszerének megerősítését szolgáló magyar támogatóprogram 2021-ben ünnepelte 30. évfordulóját. Ennek apropóján az OAH a biztosítéki konzultációt követően jubileumi ülést tartott a támogatóprogram végrehajtásában részt vevő létesítmények képviselőivel.
Az Országos Atomenergia Hivatal szervezésében 2022. április 25-28. között került megrendezésre a Nukleáris Energia Ügynökség (OECD NEA) Üzemeltetési Tapasztalatok Munkacsoportjának workshopja illetve tavaszi ülése, amelynek fókuszában az atomerőművek üzemeltetési tapasztalatának hasznosítására kialakított tagállami programok voltak.
Az Országos Atomenergia Hivatal egy felülvizsgált útmutató-tervezetet tett közzé nyilvános véleményezés céljából. Az „Üzemelő nukleáris létesítmények nukleáris veszélyhelyzetre való felkészülése és baleset-elhárítási tevékenysége” című útmutató célja, hogy hatósági útmutatással szolgáljon a nukleáris létesítmények számára a nukleárisbaleset-elhárítási követelmények teljesítéséhez, a teljesítéssel kapcsolatos módszerekhez, megközelítésekhez.
Az Európai Unió nukleáris biztonsági irányelve alapján hatévente tematikus szakértői felülvizsgálatot (Topical Peer Review – TPR) kell végezniük a tagállamoknak, amelyet az ENSREG (Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportja) koordinál. Az első TPR témája az öregedéskezelés volt, a második TPR témaköre a tűzvédelem. A második TPR folyamatával kapcsolatos dokumentumtervezeteket elérhetővé tette az ENSREG az érdekelt felek és a nyilvánosság számára véleményezés céljából. A konzultációs időszak 2022. április 13-tól május 27-ig tart. A dokumentumtervezetek felülvizsgált, végleges változatait 2022 júniusában terjesztik jóváhagyásra az ENSREG elé. Az ENSREG egyúttal új, a TPR-hoz kapcsolódó lakossági tájékoztató anyagokat is közzétett honlapján.
Az MVM Paksi Atomerőmű 1. blokkján 2022. április 24-én 08:52-kor generátor védelmi működés történt, melynek következtében ez a blokk jelenleg 50%-os teljesítményen üzemel. A szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán. A javítást követően a blokkot visszaterhelik a névleges teljesítményre. A blokk biztonsága nincsen veszélyeztetve, a tevékenységnek környezetre gyakorolt hatása nincs.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tájékoztatása szerint tervezett menetrendtartás miatt terhelték le az 1-es, 2-es és 3-as blokkot április 17-én 13.45-től kezdődően, amely a rendszerirányítóval (MAVIR) egyeztetve, annak kérésére történt. Műszaki meghibásodás, illetve rendkívüli esemény nem történt, a blokkok 16.45-re érték el névleges teljesítményüket.
Az OECD vezető testületének döntése nyomán április 11-én felfüggesztették Oroszország tagságát az OECD Nukleáris Energia Ügynökségében (NEA). Az Oroszországi Föderációt ennek megfelelően tájékoztatták, a felfüggesztés május 11-én lép hatályba.
Az Országos Atomenergia Hivatal 2022. április 7-én hatósági fórumot tartott a sugárveszélyes tevékenységek engedélyezésben közreműködő sugárvédelmi szakértők számára a hatósági felügyeletet érintő főbb változásokról, valamint egyes engedélyezési folyamatok tervezett egyszerűsítéséről.
2022. április 5-6. között részben személyes jelenléttel Bonnban, részben online csatlakozással került sor a Nyugat-európai Nukleáris Hatóságok Szövetségének (WENRA) tavaszi plenáris ülésére. Az ülésen tárgyaltak az ukrán helyzethez kapcsolódó WENRA tevékenységekről, áttekintették a WENRA kis moduláris reaktorokkal kapcsolatos munkáját, valamint a szervezet előtt álló kihívásokat, az európai uniós országok 2. tematikus szakértői felülvizsgálata (TPR) folyamatában a WENRA feladatait, valamint meghallgatták és elfogadták a munkacsoportok beszámolóit.
Az Országos Atomenergia Hivatal döntést hozott a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. kérelmére a kis – és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezését végző Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) üzemeltetési engedélyére vonatkozóan indult eljárásban. A vonatkozó jogszabályi követelményeknek megfelelően az OAH a döntésről hirdetmény útján értesíti az érintett ügyfeleket. A hirdetmény elérhető Bátaapáti Község Önkormányzata (7164 Bátaapáti, Petőfi Sándor utca 4.) valamint az OAH (1036 Budapest, Fényes Adolf u. 4.) hirdetőtábláin, az OAH honlapján (www.oah.hu), valamint a közigazgatási hirdetmények oldalán (http://hirdetmeny.magyarorszag.hu).