Az új munkatárs feladata lesz az Országos Atomenergia Hivatal műszaki megalapozó tevékenységének koordinálása, valamint a hivatal Műszaki Főosztályának tevékenységéhez kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátása. Jelentkezési határidő: 2016. június 15.
A tavaly októberben megrendezett szokásos, éves kétoldalú találkozót követően Ausztria még számos kérdést tett fel hazánknak a tervezett két új atomerőművi blokkal kapcsolatban, ezért a felek az októberi találkozó folytatásaként újabb kétoldalú megbeszélést tartottak, amelyre 2016. május 19-én került sor.
Az Országos Atomenergia Hivatal csapata idén is részt vett a KÖZIG Foci Kupa és Családi napon, amelyet immár ötödik alkalommal rendeztek meg. A 2016. május 21-én megtartott sportrendezvényen szoros meccseket játszottunk lelkes szurkolótábor támogatásával.
2016. május 17-18-án Csehországban került sor a cseh, magyar, szlovák és szlovén nukleáris biztonsági hatóság szokásos éves találkozójára. A résztvevők tájékoztatást adtak az elmúlt év legfontosabb hatósági eseményeiről, jogszabályi változásairól, az atomerőművek üzemeltetéséhez kapcsolódó információkról.
A Paksi Atomerőmű középtávú karbantartási tervének megfelelően 2016. május 21-én megkezdődött az 1. blokk várhatóan 26 napig tartó éves felülvizsgálata (főjavítása), amely a fűtőelemek üzemszerű cseréjével összekötött tervszerű karbantartási tevékenységeket foglalja magában. A felülvizsgálatot az Országos Atomenergia Hivatal a jogszabályi követelmények alapján folyamatosan felügyeli, ellenőrzi.
Az Országos Atomenergia Hivatal 2016. június 2-án 13:00-tól hatósági fórumot tart, melynek célja a jogszabályi változások következtében a sugárvédelmi képzések és továbbképzések OAH hatáskörébe utalt hatósági felügyeletével kapcsolatos tapasztalatok megvitatása. A fórum helyszíne az Országos Atomenergia Hivatal székháza (1036 Budapest, Fényes Adolf u. 4.).
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 2016 júniusában EPREV-misszió keretében világítja át hazánk nukleáris veszélyhelyzeti felkészültségét. A kéthetes missziót jelentős előkészítő munka előzte meg: önértékelést készítettek a részt vevő szervezetek, és az Országos Atomenergia Hivatal egy részletes információs csomagot állított össze a NAÜ számára. Az eddig elvégzett munkáról a feladatokat koordináló Horváth Kristóf, az OAH főigazgató-helyettese adott interjút.
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoportja április 26-28. között rendezte meg a XLI. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyamát Hajdúszoboszlón, ahol az Országos Atomenergia Hivatal több munkatársa is előadást tartott.
A világon összesen három országban szerveznek a NAÜ biztosítéki ellenőrei számára a Kiegészítő Jegyzőkönyv szerinti gyakorlati képzéseket – ezek egyikének áprilisban újra Magyarország adott otthont. A program szerint különböző helyszíneken, változatos helyzetekre készítették fel a NAÜ munkatársait, akik a mindennapi munka során is jól hasznosítható tudásra tehettek szert.
30 éve történt a csernobili atomerőmű balesete. Súlyos környezeti és egészségügyi következményeinek mértékéről a mai napig vita folyik. Tanulságai azóta is meghatározók a nukleáris ipar számára, amely mindent megtesz a hasonló balesetek elkerülése érdekében.