Az éves összefoglaló jelentés megállapítja, hogy mind az országos, mind a létesítményi környezetellenőrzés során kapott eredmények szerint az engedélyhez kötött tevékenységeknek a környezetre, illetve a lakosságra gyakorolt hatása elhanyagolható, a radioaktív izotópok aktivitáskoncentráció-értékei több mintafajtánál is túlnyomórészt kimutatási határ alatt maradnak.
2022. szeptember 21-én 15 fős hallgatói csoport érkezett az Országos Atomenergia Hivatalba, hogy egy harmadik országok hatóságainak felkészítését célzó európai uniós projekt keretében megvalósuló képzés részeként az OAH-tól tájékoztatást kapjanak a veszélyhelyzet-kezelés és a baleset-elhárítás magyarországi rendszeréről, valamint az OAH-ban található Veszélyhelyzeti Intézkedési, Gyakorló és Elemző Központ működéséről.
Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére indult, a Paksi Atomerőmű 5. és 6. blokk létesítéséhez kapcsolódó zagykeverőtelepek építési engedély iránti kérelmének ügyében. Az eljárás a 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
2022. 09.13-15. között rendezték meg az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat, Sugárvédelmi Szakosztályának XLVII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyamát Szegeden. A rendezvényen közel 170 fő vett részt a hazai sugárvédelem különböző területeiről, 28 előadás hangzott el, illetve két kerekasztalbeszélgetésre került sor.
A NAÜ közgyűlés 66. rendes éves ülését 2022. szeptember 26. és 30. között tartják Bécsben. A közgyűléshez kapcsolódóan 2022. szeptember 27-28. között kerül sor a "Rays of Hope: Cancer Care for All" (Reménysugarak: Onkológiai ellátás mindenkinek) című tudományos fórumra.
Az ukrán nukleáris hatóság jelezte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felé, hogy az országban zajló katonai konfliktus miatt szüksége lenne a NAÜ tagállamainak segítségére, a nukleáris biztonság szempontjából elengedhetetlen eszközökre és felszerelésekre. Ezt a nukleáris baleset, vagy sugaras veszélyhelyzet esetén való segítségnyújtásról szóló egyezmény alapján, a NAÜ által működtetett RANET-hálózaton (Response and Assistance Network) keresztül lehetett megoldani. Az Országos Atomenergia Hivatal – mint a nemzetközi RANET-hálózat hazai kapcsolattartási pontja – koordinálásával az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. által felajánlott sugárzásmérő berendezések és védőeszközök először a NAÜ központi gyűjtőtelepére érkeztek, majd a NAÜ intézkedett azok rendeltetési helyére való eljuttatásáról.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2022. szeptember 6-án tette közzé azt az ötvenoldalas jelentést, amely áttekinti az előző, 2022. április 28-án közzétett jelentés óta eltelt időszakot, az ukrán nukleáris biztonsági, védettségi és biztosítéki helyzetet értékelve.
Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére indult, A Paksi Atomerőmű 5. blokki Konténment beszállító folyosó (50UJG) építési engedélye iránti kérelem ügyében. Az eljárás a 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére indult, A Paksi Atomerőmű 5. blokki Biztonsági épület (50UKD) építési engedélye iránti kérelem ügyében. Az eljárás a 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.