Az éves összefoglaló jelentés megállapítja, hogy mind az országos, mind a létesítményi környezetellenőrzés során kapott eredmények szerint az engedélyhez kötött tevékenységeknek a környezetre, illetve a lakosságra gyakorolt hatása elhanyagolható, a radioaktív izotópok aktivitáskoncentráció-értékei több mintafajtánál is túlnyomórészt kimutatási határ alatt maradnak.
Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére indult, Paksi Atomerőmű 5. és 6. blokk létesítéséhez szükséges Villamosszerelési munkálatok komplexuma (UXE), Kábelek szerelési- és rakodóterületének (7.2) építési engedélyezési eljárásában. Az eljárás a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló és az azzal kapcsolatos beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
2024. szeptember 16-án kezdődött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Bécsben megrendezésre került 68. Közgyűlése, melyen az Országos Atomenergia Hivatal delegációja Kádár Andrea Beatrix elnök vezetésével vett részt.
Szeptember 17-től a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) amerikai egyesült államokbeli és holland szakemberek bevonásával négy napos workshopot tartott erőművi szakemberek és beszállítók számára Magyarországon. A rendezvénynek részben az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), részben a Paksi Atomerőmű adott otthont.
2024. szeptember 29-én, 12:30 és 16:15 között az MVM Paksi Atomerőmű 1., 2. és 4. blokkja összesen 313 MW menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkokat visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokkok biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 2024. szeptember 4-én egy új jelentést tett közzé a nukleáris biztonság és védettség garantálására tett törekvéseiről az ukrajnai konfliktus során, két évvel azután, hogy Rafael Mariano Grossi főigazgató ellátogatott a frontvonal mögé annak érdekében, hogy biztosítsa a NAÜ jelenlétét a Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) területén és segítsen megelőzni egy nukleáris balesetet. A 28 oldalas jelentés kiemeli a NAÜ tevékenységeivel kapcsolatos kihívásokat és eredményeket Európa legnagyobb atomerőművének védelmével kapcsolatban.
2024. szeptember 22-én, 11:00 és 16:00 óra között az MVM Paksi Atomerőmű 1., 2. és 4. blokkja összesen 150 MW menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkokat visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokkok biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
2024. szeptember 21-én, 13:00 és 15:00 között az MVM Paksi Atomerőmű 1., 2. és 4. blokkja összesen 163 MW menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkokat visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokkok biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
Az Országos Atomenergia Hivatal együttműködési megállapodást írt alá 2024. szeptember 17-én az Egyesült Arab Emírségek nukleáris szabályozó hatóságával a szakmai kapcsolatok elmélyítésének céljából a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 68. Közgyűlésének margóján.
Tekintettel az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségére, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 68. közgyűléséhez kapcsolódó kiállításon Magyarország koordinálásával készült el az EU standja, amelyen kiállítóként az Európai Bizottság mellett Magyarország, Görögország, Litvánia és Svédország jelent meg. Hazánk részéről a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont (HUN-REN EK) hangolta össze a részvevő országok tevékenységét. A nukleáris biztonság és védettség témakörében összeállított információs anyagok mellett a szakemberek speciális, a HUN-REN EK által fejlesztett, radioaktívsugárzást-mérő szimulátort mutattak be. Emellett a kiállítás kiemelkedő témájaként mutatták be a nukleáris törvényszéki analitikát, amelyben hazánk élen jár (ezen a területen a HUN-REN EK a NAÜ együttműködő központja 2016 óta). A stand hivatalos megnyitóján Rafael Mariano Grossi, a NAÜ főigazgatója is részt vett.