Közel 300 diák vett részt az Országos Atomenergia Hivatal, a TIT Stúdió Egyesület és a Pécsi Tudományegyetem közös szervezésében megrendezett Atomenergiáról - mindenkinek rendezvényen. A korábbi konferenciákhoz képest az előadások rövidebbek és tematikájukban színesebbek lettek, a kiállításon pedig nagy hangsúlyt fektettünk az interaktivitásra és a kipróbálható eszközökre, hogy élmény legyen a tanulás.
Az MVM Paksi Atomerőmű 1. blokkját 2017. október 13-án 00:00 órától tervezetten, 50%-al leterhelték. Jelenleg a blokk 256 MW-ot termel. A teljesítménycsökkentés azért szükséges, mert az 1. blokki 2. számú turbinagépcsoporthoz tartozó gerjesztőgépnél javítást hajtanak végre. A blokk a tervek alapján október 14-én hajnalban lesz ismét 100%-os teljesítményen.
Az elmúlt hét második felében Európa több országában, így hazánkban is észlelték a ruténium mesterséges eredetű 106Ru izotópját a légkörben, az azonban olyan csekély mennyiségben van jelen, amely nem jelent egészségügyi kockázatot a lakosság számára.
Az új munkatárs feladata lesz többek között a beérkezett számlák rögzítése, átutalások elkészítése, a Magyar Államkincstárral való kapcsolattartás, valamint a főkönyvi könyvelés. Jelentkezési határidő 2017. november 6. A jelentkezési dokumentumokat az Országos Atomenergia Hivatalnak címezve, elektronikus formában az allas@haea.gov.hu címre kérjük benyújtani.
2017. október 5-én orosz képviselőkből (Állami Duma, Oroszországi Föderáció) álló delegációt fogadott Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója. A képviselők előadást halhattak az OAH tevékenységéről, a hazai nukleáris létesítményekről és radioaktívhulladék-tárolókról, valamint az atomenergia alkalmazásának legfontosabb szabályairól.
Az Országos Atomenergia Hivatal a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) III. ütem 2. fázisának üzembehelyezési engedélyének megadására vonatkozó, kérelemre indult eljárásban közmeghallgatást tartott 2017. szeptember 14-én Paks Város Polgármesteri Hivatalának nagytermében. A közmeghallgatás jegyzőkönyve elérhető Paks Város Polgármesteri Hivatalának hirdetőtábláján, az OAH honlapján (www.oah.hu), valamint a közigazgatási hirdetmények oldalán (http://hirdetmeny.magyarorszag.hu).
Az Országos Atomenergia Hivatal 2013-ban tette közzé az atomenergia magyarországi alkalmazásáról szóló, lakosság számára készített ismertetőfüzetét, amelyet – tekintettel az atomtörvény módosításaira és a hivatal feladatainak bővülésére – 2017-ben felülvizsgáltunk és aktualizáltunk.
A marokkói hatóság főigazgatójával, Khammar Mrabittal szeptember 18-án, a lengyel atomenergia felügyeleti szerv elnökével, Andrzej Przybycinnel szeptember 19-én Bécsben írta alá a szakmai együttműködési megállapodást Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Műszaki Együttműködési Igazgatósága és az Országos Atomenergia Hivatal által közösen összeállított keretdokumentum Magyarország prioritásait tartalmazza a 2017-2022-es időszakra vonatkozóan a NAÜ Műszaki Együttműködése keretében. A harmadik Nemzeti Keretprogramot (CPF – Country Programme Framework) Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója, valamint Dazhu Yang, a NAÜ főigazgatóhelyettese 2017. szeptember 20–án írta alá Bécsben, a NAÜ 61. közgyűlésének margóján.