ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

ENSREG plenáris ülés

2021.11.26
ENSREG plenáris ülés ENSREG plenáris ülés

2021. november 24-én került sor az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportjának (ENSREG) soron következő plenáris ülésére hibrid formában (személyes megjelenés mellett online bejelentkezés lehetőségével), amelyen Kádár Andrea Beatrix, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója is bemutatkozott első részvétele alkalmából. Beszédében ismertette az Atomtörvény legfontosabb módosításait, amely az OAH szakmai függetlenségének megtartása mellett szervezeti és költségvetési szempontból is nagyobb önállóságot teremt a hivatal számára. A főigazgató hangsúlyozta, hogy az OAH nemzetközi kapcsolatai és feladatai változatlanok maradnak, a hivatal továbbra is kiemelt figyelmet fordít erre a területre, különösen az uniós tagországokkal való kapcsolatokra és az ENSREG keretén belüli együttműködésre. Megerősítette, hogy az ENSREG három munkacsoportjában továbbra is részt vesznek az OAH szakértői.


Az ülés egyik fő témája a második tematikus felülvizsgálattal (TPR) kapcsolatban végzett eddigi munka, valamint a tűzvédelem témakörében jártas újabb szakértők jelölése volt. A résztvevők meghallgatták a munkacsoportok beszámolóit az előző plenáris ülés óta eltelt időszakról, valamint tájékoztatást kaptak a 6. ENSREG-konferencia várható időpontjáról (2022 júniusa) és témáiról.

A következő plenáris ülésre a pandémiás helyzet alakulásának függvényében személyes megjelenéssel 2022. március 24-én kerül sor.

A tematikus felülvizsgálatokkal kapcsolatban itt érhet el bővebb információkat (angol nyelven).



Facebook megosztás