ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

ENSREG konferencia: fókuszban az európai nukleáris biztonság

2013.06.15

2013. június 11-12-én Brüsszelben tartotta konferenciáját az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportja (ENSREG), amelynek egyik fontos célja volt, hogy megvitassák az európai nukleáris biztonsági helyzetet két évvel a fukusimai katasztrófa után. A nukleáris biztonsággal kapcsolatos uniós szabályozásokkal is foglalkoztak a szakemberek: az Európai Bizottság ismertette az EU tagállamokra vonatkozó irányelv módosításának terveit. A hatóságok mellett civil szervezetek is részt vettek a konferencián. A Greenpeace munkatársa, Jan Haverkamp a nukleáris terület szakértői, a hatóságok és a civil szervezetek közötti párbeszédről, valamint a terület átláthatóságáról szólva több állammal szemben kritikus észrevételeket tett, azonban Magyarországot jó példaként emelte ki. A szakmai rendezvényen részt vett Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója, valamint Volent Gábor, a Paksi Atomerőmű biztonsági igazgatója is.


ENSREG konferencia: fókuszban az európai nukleáris biztonság Európában jelenleg 132 atomerőmű működik, illetve néhány uniós tagállam újabbak építését tervezi. A 2011-ben bekövetkezett fukusimai katasztrófa világszerte növelte az emberek aggodalmát. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Unió kiemelt figyelemmel követi a nukleáris terület működését, a nukleáris létesítmények biztonságának helyzetét, valamint a vonatkozó szabályozásokat. Az Európai Bizottság jelezte: bár a Fukusima utáni Célzott Biztonsági Felülvizsgálat („Stressz-teszt) eredményei szerint az európai atomerőművek biztonsági szintje megfelelő és műszaki okok miatt egyik leállítása sem indokolt, úgy látják, hogy van tere a további fejlesztéseknek is. Az eredményekre és a fukusimai katasztrófa tanulságaira alapozva a Bizottság bejelentette, hogy kezdeményezik a 2009-es nukleáris biztonságra vonatkozó uniós irányelv módosítását. A tervezet szerint új biztonsági célkitűzéseket vezetnek be, megalapoznak egy olyan harmonizációs eljárást, amellyel uniós szinten teremtik meg az összhangot a különböző nukleáris biztonsági útmutatók között. Emellett tervezik a nemzeti szabályozó hatóságok szerepének és függetlenségének megerősítését, valamint a nukleáris témakör átláthatóságának növelését. Mindemellett új rendelkezéseket vezetnek be a telephelyen belüli veszélyhelyzeti felkészültségre vonatkozóan. A Bizottság szerint az irányelv módosítása után az uniós állampolgárok nagyobb biztonságban, valamint tájékozottabbak lesznek, a nemzeti nukleáris biztonsági hatóságok megfelelő forrásokkal rendelkeznek majd, vezető szerepet betöltve az európai szabályozás bevezetésében, továbbra is kizárólagos felelőssége lesz az engedélyeseknek. Az irányelv bevezetését 2014-re tervezik, ezután 18 hónap áll majd tagállamok rendelkezésére, hogy a megváltozott szabályokat átültessék a saját jogrendjükbe. További információkat az Európai Bizottság honlapján érhet el.



Facebook megosztás