ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Sikerrel vizsgázott az ország

2013.06.07

2013. június 7-én véget ért a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felülvizsgálata, amely tüzetesen átvilágította a nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények fizikai védelmének magyarországi rendszerét. A külföldi szakemberekből és a NAÜ munkatársaiból álló kilenctagú küldöttség két héten keresztül dolgozott hazánkban, a szabályozás és a hatósági tevékenység áttekintése mellett helyszíni ellenőrzéseket is végeztek az engedélyeseknél. A delegáció vezetője, az Egyesül Államokból érkező Stephen Ortiz a záró értekezleten tartott beszédében kiemelte: Magyarország az elmúlt években jelentősen fejlesztette a fizikai védelem rendszerét, amely összességében nagyon jól működik. Nincsenek olyan területek (sem állami, sem hatósági, sem engedélyesi szinten) ahol jelentős észrevételt tettek volna, sőt, kiemelkedő számú jó gyakorlatot azonosítottak, amelyek nemzetközi szinten is hasznosíthatók.


Magyarország kérésére 2013. május 27-én kezdődött a NAÜ IPPAS felülvizsgálata (IPPAS - International Physical Protection Advisory Service, a NAÜ Nemzetközi Fizikai Védelmi Tanácsadó Szolgálata), azzal a céllal, hogy teljes körben és részletesen átvilágítsák a nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények fizikai védelmének magyarországi rendszerét. Ennek keretében két héten keresztül a NAÜ hat tagországából (Amerikai Egyesült Államok, Angliából, Ausztrália, Franciaország, Németország és Szlovénia) érkezett hét szakértő és a NAÜ munkatársai tüzetesen megvizsgálták a hazai szabályozást, a különböző előírásokat és útmutatókat, valamint az Országos Atomenergia Hivatal hatósági tevékenységét, beleértve az engedélyezéssel, ellenőrzéssel és szankcionálással kapcsolatos feladatok ellátását. Emellett helyszíni ellenőrzést végeztek többek között a Paksi Atomerőműnél, a Budapesti Kutatóreaktornál, az Oktatóreaktornál, a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójánál, valamint püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolónál. A 2013. június 7-én tartott záró értekezleten a delegációt vezető Stephen Ortiz kiemelte: Magyarország csatlakozott minden fontos (fizikai védelemhez kapcsolódó) nemzetközi egyezményhez és szabályozáshoz. A nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények fizikai védelmét Magyarország jelentősen javította az elmúlt években. A szakértői delegáció megállapította, hogy a meglátogatott intézményeknél is számottevő fejlesztéseket hajtottak és hajtanak végre a fizikai védelmi rendszerek területén. Az elkészült jelentésben összesen 9 ajánlást és 57 javaslatot tettek. Azonosítottak 12 jó gyakorlatot is, amely kiemelkedőnek számít. Ezek közé tartoznak az Országos Atomenergia Hivatal által kiadott (fizikai védelemhez kapcsolódó) útmutatók, amelyek más országok szabályozó hatóságai számára is például szolgálhatnak, valamint a nukleáris és radioaktív anyagok nyilvántartására bevezetett rendszer. A delegáció tagjai felhívták a figyelmet a rendőrség és az OAH példaszerű együttműködésére. Povázsai Sándor r. alezredes, a rendőrség főtanácsosa hozzátette, hogy a rendőrség szerint is rendkívül hasznos és eredményes volt a felülvizsgálat, amely alapvetően megerősítette azt a fejlesztési és szabályozási rendszert, amelyet a fizikai védelem biztosítására Magyarország alkalmaz. Arvydas Stadalnikas, a NAÜ szakértője elmondta: tekintettel arra, hogy a NAÜ az elmúlt években jelentős számban adott ki útmutatókat és ajánlásokat a tagországok számára, a mostani IPPAS misszió nagy kihívást jelentett a nemzetközi szervezetnek. A széleskörű felülvizsgálat eredményességét nagyban segítette az OAH által készített előzetes információs csomag, valamint a hatóságok és engedélyesek nyitottsága és segítőkészsége. Dr. Horváth Kristóf, az OAH főigazgató-helyettese elmondta: az OAH és az engedélyesek törekedni fognak arra, hogy egy-két éven belül hasznosítsák a NAÜ IPPAS felülvizsgálat eredményeit, ajánlásait és javaslatait. Ennek érdekében akcióterv készül majd, illetve az OAH javasolja, hogy három év múlva kerüljön sor egy IPPAS utóvizsgálatra. A főigazgató-helyettes szerint figyelemre méltóak azok a megállapítások, amelyek hazánk előremutató, jó gyakorlataira vonatkoznak. Dr. Horváth Kristóf megköszönve delegáció, illetve az OAH és a rendőrség szakembereinek értékes munkáját, valamint a felülvizsgálatban résztvevő engedélyesek együttműködését és segítőkészségét, hangsúlyozta: „örömmel vesszük és reméljük, hogy a magyarországi jó példák más országokban, illetve nemzetközi szinten is hasznosulnak majd.” Az IPPAS felülvizsgálat lezárásához kapcsolódó NAÜ és az OAH által kiadott közös sajtóanyagot itt olvashatja.



Facebook megosztás

Kapcsolódó dokumentumok