ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Sajtónap Táborfalván

2007.11.05

Az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezetének kérésére 2007. október 21. és november 2. között Magyarország adott otthont a szervezet nemzetközi ellenőreinek elméleti és gyakorlati kiképzéséhez. Az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete tevékenységének és a hazai szervezetekkel való együttműködésének megismertetése érdekében október 30-án a helyszíni ellenőrök gyakorlati képzését bemutató sajtónapot tartottunk. A helyszíni bemutató után a Szervezet vezetője, Tóth Tibor és a Külügyminisztérium szakállamtitkára, Szőke László, valamint Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója tájékoztatta a sajtó képviselőit a magyar diplomácia e jelentős eredményéről. Balczó Béla, a helyszíni ellenőrzési igazgatóság osztályvezetője elmondta, hogy a szerződést ratifikáló tagállamok kötelezik magukat arra, hogy nem végeznek semmiféle fegyverkísérleti, illetve más nukleáris robbantást, valamint megtiltanak és megelőznek minden ilyen robbantást a joghatóságuk alatt álló területen. A szerződést a világ 195 államából 177 ország írta alá, és többségük már ratifikálta is, Magyarország 1999-ben. A szerződés akkor lép életbe, ha minden aláíró ország ratifikálta. Ezt nem tette meg még például Kína, Irán, Izrael, Észak-Korea, Pakisztán és az Egyesült Államok sem. A Táborfalván tartott sajtóbemutatón elhangzott, hogy a szervezet átfogó globális ellenőrzési rendszert üzemeltet, amely összesen 337 állomásból áll majd. A rendszer 70 százalékát már kiépítették és jelenleg is használják polgári célokra, például szökőár-előrejelzésre, vagy a vulkáni tevékenységek kimutatására. A Magyar Honvédség táborfalvai kiképzőbázisán készítették fel azokat a helyszíni ellenőröket, akiket a nemzetközi Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete vet majd be olyan esetekben, ha tisztázni akarják: történt-e nukleáris robbanás egy adott helyszínen.


Tóth Tibor, a szervezet vezetője arról tájékoztatott, hogy a rendszer eddig egymilliárd dollárba került, hozzátéve, hogy ezzel a rendszerrel mutatták ki a 2006-os észak-koreai nukleáris robbantást is. A táborfalván zajló kéthetes képzés során 32 országból 58 résztvevőt készítenek fel úgynevezett helyszíni ellenőrnek. Az ellenőrök meghatározott esetekben helyszíni ellenőrzéseket végeznek, amelyek a szerződés ellenőrzési rendszerének legvégső eszközei és arra szolgálnak, hogy igazolják a nukleáris robbantást az adott helyszínen. Szőke László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára kifejtette, hogy Magyarország számára miért fontos a szervezet tevékenységében való részvétel. Rónaky József, az OAH főigazgatója elmondta, hogy a kiépített mérőállomás rendszer polgári célokra történő alkalmazása a rendszer megismertetéséhez is hozzájárul, s megemlítette azokat a magyar intézményeket, amelyek segítik a szervezet tevékenységét. Az október 21. és november 2. között zajló felkészítés során elméleti képzésen, majd terepgyakorlatokon vettek részt a leendő ellenőrök. A tananyagban szerepeltek a nukleáris robbantások jellemzői, a feltételezett robbantás helyszínének keresési módszertana, az egészségvédelem és a személyi biztonság, a mérőberendezések kihelyezése és használata, valamint az adatok kiértékelése. A keddi bemutatón a honvédség Mi-24-es harci helikoptere szállította azt a sugárfelderítő konténert, amelyet légi felderítés során használnak. Az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete Helyszíni ellenőrök képzése



Facebook megosztás