2016. november 15-én és 16-án országos törzsvezetési gyakorlatot hajtottak végre az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszerben (ONER) közreműködő központi, ágazati, területi és helyi szervek, amelynek előkészítéséért a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága és az Országos Atomenergia Hivatal volt a felelős. A gyakorlat fő célkitűzése a feltételezett nukleáris baleset bekövetkezése utáni késői fázis (a radioaktív anyagok környezeti kibocsátását követő időszak) során szükséges feladatok begyakorlása volt.
A gyakorlat két fázisra tagolódott.
Az I. fázist (2016. november 15.) a Paksi Atomerőműben bekövetkező nukleáris
veszélyhelyzet első 8 órája jelentette, mely a korai időszaknak felelt
meg. Ebben a gyakorlatrészben a Paksi Atomerőmű és az OAH Baleset-elhárítási
Szervezetei vettek részt. A 2016. november 16-i II. fázis az I. fázist
egy 72 órás időugrással követte, melyben az ONER többi szerve is részt
vett. Ekkor kerültek gyakorlásra az említett késői időszaki feladatok,
azaz a feltételezetten szennyezett terültek pontosítása helyszíni mérések
alapján, a korai időszakban meghozott óvintézkedések (például elzárkózás,
kimenekítés) felülvizsgálata, valamint a késői időszakra jellemző (hosszú
távú áttelepítések, az élelmiszerlánccal kapcsolatos és egyéb mezőgazdasági)
óvintézkedések meghozatala.
A gyakorlatról a résztvevő szervezetek
értékelései alapján elkészített összefoglaló, értékelő jelentés fog készülni,
melyben a jó gyakorlatok mellett az esetleges hiányosságok felszámolása
érdekében javító intézkedéseket határoznak meg. A nukleárisbaleset-elhárítási
tevékenység rendszeres gyakorlása lehetőséget biztosít javító és fejlesztési
jellegű intézkedések végrehajtására, valamint elősegíti, hogy tényleges
veszélyhelyzetben minden résztvevő ismerje és gördülékenyen lássa el a
feladatait.