2016. november 8-án Kisnémediben tartott közmeghallgatást az Országos Atomenergia Hivatal, amelynek témája a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló üzemeltetési engedély iránti kérelme volt. A lakossági érdeklődők mellett a környék településeinek polgármesterei is eljöttek, kérdéseket, véleményeket fogalmaztak meg: az OAH és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. mindenre részletesen válaszolt.
Petőfi Gábor, az OAH főosztályvezetője
elmondta, hogy a hatósági felügyeletben bekövetkezett jogszabályi változások
szerint elkészített engedélykérelem a biztonsági követelmények alapján
kerül felvizsgálatra. Az Országos Atomenergia Hivatal többek között azt
vizsgálja, hogy teljesülnek-e az engedélykiadás feltételeként a jogszabályokban
előírt biztonsági követelmények, továbbá biztosított-e a tároló létesítmény
biztonságos üzemeltetése.
Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy
a létesítmény 2067-ig üzemelhet ebben a formában, mindamellett, hogy tízévente
felül kell vizsgálni az engedélyét, de a hatóság bármikor vizsgálhatja
– és vizsgálja is – a biztonságos működés követelményeinek betartását.
A tároló lezárásakor (az eddigi tervek szerint 2067-ben) újabb engedélyre
lesz szükség. Felmerült a szállítási útvonal mellett élők helyzete, valamint
kérdés hangzott el a környékbeli települések differenciált veszélyeztetettségére
vonatkozóan.
A közmeghallgatás végén Hullán Szabolcs,
az OAH főigazgató-helyettese ismertette az eljárás további menetét.
Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója
zárásként megköszönte az érdeklődést, kiemelve, hogy a hivatal számára
mennyire fontos a vélemények megismerése, valamint az a lehetőség, hogy
közvetlenül válaszolhassa meg a felmerülő kérdéseket. A közmeghallgatáson
elhangzottak a hatósági döntést segítik, az eljárást lezáró határozatban
is hasznosulnak.
A közmeghallgatásról készített jegyzőkönyv, később pedig az ügyben született hatósági döntésről szóló hirdetmény megtalálható lesz Kisnémedi és Püspökszilágy községek Polgármesteri Hivatalában, az OAH honlapján (www.oah.hu) és a közigazgatási hirdetmények portálon (http://hirdetmenyek.magyarorszag.hu).