ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Kölcsönhatások felmérése: szoros együttműködés kell a nukleáris létesítmények között

2017.05.23

2016 második felében az Országos Atomenergia Hivatal – saját hatáskörben – eljárást indított, amelynek tárgya „Meglévő és létesítés előtt álló nukleáris létesítményeknek valamint a tevékenységeknek a nukleáris létesítmények biztonságára gyakorolt lehetséges kölcsönhatásának felmérése és értékelése”. A téma kiemelten fontos nemcsak az OAH, hanem a közvélemény számára is, ezért összegyűjtöttük az ide kapcsolódó fontosabb információkat.


Egy atomerőmű építése önmagában is jelentős feladat, emellett hazánkban külön figyelmet kell fordítani arra, hogy az építkezés a Paksi Atomerőmű, valamint a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) közvetlen környezetében folyik majd. Felismerve azt, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. (Paks I.), a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK) és az MVM Paksi Atomerőmű Fejlesztő Zrt. (Paks II.) részéről ez új megközelítést és szempontrendszer bevezetését teszi szükségessé, az OAH saját hatáskörben eljárást indított.

A hivatal azt vizsgálta, hogy a telephelyükkel érintkező, illetve egymástól nagyon kis távolságra elhelyezkedő nukleáris létesítményekre vonatkozó nukleáris biztonsági követelmények közül melyek teljesítése igényli az engedélyesek együttműködését, mely feladatok összehangolt végrehajtása szükséges a Paksi Atomerőmű, a KKÁT és a Paks II. biztonságát szavatoló követelmények teljesüléséhez.

Az OAH előírta, hogy a meglévő és a létesítés alatt álló nukleáris létesítményeknek, valamint a tevékenységeknek a nukleáris létesítmények biztonságára – az életciklusuk bármely szakaszában – gyakorolt lehetséges kölcsönhatásának felmérése és értékelése érdekében Paks I., Paks II. és az RHK adja át egymás számára az adott, már működő vagy tervezett létesítmény nukleáris biztonságára vonatkozó egyes vizsgálati eredményeket és értékeléseket, a jellemzők megállapításához szükséges adatokat. Ezekről a tevékenységekről értékelő jelentést kell készíteniük.

Koncepciótervet kell készíteniük a közös vezetési pont és a tűzoltó laktanya megvalósításáról, valamint azokról a rendszerekről, amelyeket együttesen valósítanak meg és üzemeltetnek.

A határozat szerint mind a koncepciótervet, mind az értékelő jelentést be kell nyújtani az OAH számára. A meghatározott feladatok teljesítése ütemezetten halad.

A szoros együttműködés kialakítása azért is fontos, mert az építkezések nem pusztán az új blokkok megépítésére terjednek ki, hanem a KKÁT újabb kamráinak kialakítására, valamint a meglévő négy blokk jövőbeni leszerelésére is. Ennek megfelelően az Országos Atomenergia Hivatalnak több évtizeden keresztül kell ezekkel a kölcsönhatásokkal számolnia az eljárásai során.



Facebook megosztás