ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

NAÜ-OAH kétoldalú éves ülés a NAÜ nukleáris biztosítéki rendszerének nyújtandó támogató program feladatairól

2012.12.02

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) nukleáris biztosítéki rendszerének erősítésére nyújtott magyar támogató program éves ülésére 2012. november 28-án került sor. Az ülésen magyar részről az OAH Nukleáris és Radioaktív Anyagok Főosztálya képviseletében Dr. Vincze Árpád főosztályvezető, Dr. Stefánka Zsolt, biztosítéki osztályvezető, valamint Földesi Erzsébet tanácsadó vett részt. További magyar résztvevők voltak Dr. Kovács-Széles Éva és Huszti József az MTA EK képviseletében. Az ülést Jill N. Cooley, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogató programokért felelős igazgatóságának vezetője nyitotta meg. Elmondta, hogy a tagországok 35 éve nyújtanak segítséget a NAÜ biztosítéki rendszerének, ezen belül hazánk 21 éve nyújt szervezett keretek között támogatást. Jill N. Cooley hangsúlyozta, hogy a NAÜ 2014-2015-ös kutatás-fejlesztési tevékenységének költségvetése csökken, ezért a tagországoknak a támogató program keretei közötti tevékenysége még inkább előtérbe kerül.


A kétoldalú támogató program kereteit biztosító ún. együttműködési eljárásrend - az elmúlt 21 év alatt történő hazai és NAÜ-n belüli szervezetbeli változások figyelembe vételével - az ülést megelőző időszakban felülvizsgálatra került. Az együttműködési eljárásrend mindkét fél által elfogadott szövegét az ülésen Jill N. Cooley és Dr. Vincze Árpád aláírta. Az ülésen hazánk vállalta, hogy tovább folytatja az együttműködést az eddigi nyolc területen, ami elsősorban Magyarországon rendezendő képzési programokat, és nukleáris biztosítéki területeken hasznosítható analitikai módszer, ill. műszerfejlesztési tevékenységet jelent. Új feladatként vállaltuk hazai szakértők biztosítását a nukleáris biztosítéki feladatok végrehajtását elősegítő NAÜ útmutatók kidolgozásában. Az erről szóló hivatalos felkérést a NAÜ az ülést követően megküldte az OAH számára. Az éves kétoldalú támogató ülésre 2013-ban Budapesten kerül sor.



Facebook megosztás