honlapján Az OAH a jelentés értékelése alapján 2011. december 31-ig meghatározza azokat a teendőket, amelyeket az erőműnek a biztonság további növelése érdekében el kell végeznie és végleges nemzeti jelentésében tájékoztatja az EU Bizottságot a felülvizsgálat eredményeiről. Az ENSREG által meghatározott problémakörök vizsgálatán túl az OAH értékelése a nukleáris biztonsági követelményeket tartalmazó hazai jogszabályokra is kiterjed. A jelentés előzetes áttekintése alapján a jelentés pozitív megállapításai közül már most kiemelhetjük, hogy az erőmű tervezési alapjában figyelembe vett események köre megfelel a nemzetközi elvárásoknak és a tervezési alapon belüli események körére az alapvető biztonsági funkciók teljesülnek. Ez a kijelentés elsősorban az erőmű 2008-ban végrehajtott Időszakos Biztonsági Felülvizsgálatának (IBF) eredményein alapul. Az IBF során igen részletesen vizsgálták a 10 évvel korábbi, első IBF kapcsán megvalósított intézkedések eredményeit és további intézkedéseket irányoztak elő. Ez utóbbiak eredményeként az erőműben olyan átalakításokat valósítottak meg és olyan intézkedéseket határoztak el, melyek ahhoz szükségesek, hogy akár súlyos baleseti helyzetben is stabilizálják a folyamatokat, és hatékonyan csökkentsék a következményeket. A hatósági felülvizsgálat még nem zárult le, de már látható, hogy a pozitív megállapítások mellett azonosítható néhány olyan változtatási lehetőség is, amelyek megvalósításával az erőmű ellenállóképessége tovább növelhető. Az európai országokból beérkező jelentéseket, így az OAH nemzeti jelentését is, az EU Bizottság szervezésében 2012. első felében nemzetközi felülvizsgálatnak is alávetik. A nemzetközi felülvizsgálatban a nukleáris szakma európai szaktekintélyei mellett az Országos Atomenergia Hivatal, az MTA Atomenergia Kutató Intézet és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egy-egy szakembere is részt vesz. A felülvizsgálat további lépéseiről és eredményeiről tájékoztatni fogjuk a magyar közvéleményt. Budapest, 2011. november 3. Rónaky József " />

ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

OAH SAJTÓKÖZLEMÉNY

2011.11.03

A PAKSI ATOMERŐMŰ ZRT. BENYÚJTOTTA JELENTÉSÉT AZ ATOMERŐMŰ CÉLZOTT BIZTONSÁGI FELÜLVIZSGÁLATÁRÓL A Célzott Biztonsági Felülvizsgálatot az Európai Tanács felhívására minden európai atomerőművel rendelkező ország elvégzi. A felülvizsgálat során a szélsőséges helyzetekre adott olyan lehetséges válaszokat kell megvizsgálni, illetve olyan intézkedések bevezetésére kell javaslatot tenni, amelyek segítségével a fukushimaihoz hasonló következmények minden ésszerűen feltételezhető esetben elkerülhetőek lesznek. A felülvizsgálat az EU Bizottsága, illetve hatósági munkacsoportja (ENSREG) által elfogadott módszer szerint folyik. A Paksi Atomerőmű határidőre átadta az Országos Atomenergia Hivatalnak a felülvizsgálatról készült jelentését. A jelentés megtaláltató az Erőmű honlapján Az OAH a jelentés értékelése alapján 2011. december 31-ig meghatározza azokat a teendőket, amelyeket az erőműnek a biztonság további növelése érdekében el kell végeznie és végleges nemzeti jelentésében tájékoztatja az EU Bizottságot a felülvizsgálat eredményeiről. Az ENSREG által meghatározott problémakörök vizsgálatán túl az OAH értékelése a nukleáris biztonsági követelményeket tartalmazó hazai jogszabályokra is kiterjed. A jelentés előzetes áttekintése alapján a jelentés pozitív megállapításai közül már most kiemelhetjük, hogy az erőmű tervezési alapjában figyelembe vett események köre megfelel a nemzetközi elvárásoknak és a tervezési alapon belüli események körére az alapvető biztonsági funkciók teljesülnek. Ez a kijelentés elsősorban az erőmű 2008-ban végrehajtott Időszakos Biztonsági Felülvizsgálatának (IBF) eredményein alapul. Az IBF során igen részletesen vizsgálták a 10 évvel korábbi, első IBF kapcsán megvalósított intézkedések eredményeit és további intézkedéseket irányoztak elő. Ez utóbbiak eredményeként az erőműben olyan átalakításokat valósítottak meg és olyan intézkedéseket határoztak el, melyek ahhoz szükségesek, hogy akár súlyos baleseti helyzetben is stabilizálják a folyamatokat, és hatékonyan csökkentsék a következményeket. A hatósági felülvizsgálat még nem zárult le, de már látható, hogy a pozitív megállapítások mellett azonosítható néhány olyan változtatási lehetőség is, amelyek megvalósításával az erőmű ellenállóképessége tovább növelhető. Az európai országokból beérkező jelentéseket, így az OAH nemzeti jelentését is, az EU Bizottság szervezésében 2012. első felében nemzetközi felülvizsgálatnak is alávetik. A nemzetközi felülvizsgálatban a nukleáris szakma európai szaktekintélyei mellett az Országos Atomenergia Hivatal, az MTA Atomenergia Kutató Intézet és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egy-egy szakembere is részt vesz. A felülvizsgálat további lépéseiről és eredményeiről tájékoztatni fogjuk a magyar közvéleményt. Budapest, 2011. november 3. Rónaky József




Facebook megosztás