Az atomenergia biztonságos alkalmazása és az OAH tevékenysége Nukleáris és radioaktív anyagok alkalmazása Magyarországon CERTA bemutató " />

ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Miskolci tanárok látogatása az OAH-ban

2010.02.25

A Diósgyőri Gimnázium és a miskolci Városi Pedagógiai Intézet Környezeti Nevelési Központja szervezésében 2010. február 24-én általános és középiskolai, természettudományi tárgyakat tanító tanárok látogatták meg az Országos Atomenergia Hivatalt. A csoportot az OAH munkatársai köszöntötték, majd Lehota Mihály főosztályvezető-helyettes vetített-képes előadáson mutatta be az atomenergia alkalmazását és az OAH tevékenységét. Ezt követően Horváth Kristóf főosztályvezető a nukleáris anyagok magyarországi alkalmazásáról beszélt. Az előadást követően Petőfi Gábor főosztályvezető-helyettes, valamint Nyisztor Dániel és Kantavári Anita egy nukleáris baleset szimulációján keresztül mutatták be az OAH nukleárisbaleset-elhárítási központjának (CERTA) működését veszélyhelyzetben. A látogatók érdeklődéssel figyelték a bemutatót, s számos kérdést tettek fel az OAH munkatársainak. A csaknem 25 tagú csoport tagjai nagy örömmel fogadták az OAH és a TIT Stúdió Egyesület által szervezett szegedi regionális ismeretterjesztő konferenciáról készült DVD-t, amelyet felhasználhatnak saját iskoláikban az atomenergiával kapcsolatos ismeretek terjesztésére. Az atomenergia biztonságos alkalmazása és az OAH tevékenysége Nukleáris és radioaktív anyagok alkalmazása Magyarországon CERTA bemutató




Facebook megosztás