(www.ensreg.eu) tájékoztat a csoport és munkacsoportjai tevékenységéről, a kapcsolódó nemzetközi egyezményekről és aktuális eseményekről. A honlapon keresztül könnyen elérhetők a résztvevő országok nukleáris biztonsági hatóságai. " />

ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Megjelent az ENSREG honlapja

2010.01.13

Az Európai Bizottság 2007. július 17-ei határozatával hozta létre az európai nukleáris biztonsági hatóságok vezetőiből álló csoportot korábban HLG (High Level Group), később ENSREG (European Nuclear Safety Regulators Group) néven. A csoport az EU 27 tagállamának képviselőiből, illetve a Bizottság egy képviselőjéből áll. Magyarországot az OAH főigazgatója, Rónaky József, illetve egyik főigazgató-helyettese, Lux Iván képviseli. A csoport feladata, hogy a nukleáris biztonság és radioaktív hulladékkezelés területén megteremtse a folyamatos fejlesztés feltételeit és fokozatosan közös álláspontot alakítson ki egy-egy kérdésben, amely idővel további európai szintű szabályozások létrehozását teszi lehetővé. A csoport emellett elősegíti a nemzeti nukleáris hatóságok közötti egyeztetést, koordinációt és együttműködést. Jelenleg három munkacsoportja van: nukleáris biztonsági, hulladék és leszerelés technikai, valamint átláthatósági munkacsoport. A csoportnak rendszeresen – adott esetben ajánlásokat is mellékelve – jelentésben kell beszámolnia tevékenységéről az Európai Bizottság felé, amelyet az eljuttat az Európai Parlament és a Tanács számára is. A most megjelent honlap (www.ensreg.eu) tájékoztat a csoport és munkacsoportjai tevékenységéről, a kapcsolódó nemzetközi egyezményekről és aktuális eseményekről. A honlapon keresztül könnyen elérhetők a résztvevő országok nukleáris biztonsági hatóságai.




Facebook megosztás