Mohamed ElBaradei 1997. december 1-je óta főigazgatóként áll a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) élén. 2005-ben második négyéves mandátumát fejezi be ezen a poszton. A Kormányzótanács júniusi ülésén közfelkiáltással újabb négy évre Mohamed ElBaradeit választotta főigazgatónak, aki egyetlen jelöltként pályázott e tisztségre. A főigazgató választás menetrendje szerint a NAÜ szeptemberi Közgyűlése a Kormányzótanács javaslata alapján hagyja jóvá az új főigazgató megválasztását. M. ElBaradei 1942-ben Kairóban született. Egyetemi jogi tanulmányai elvégzése után 1964-től az egyiptomi diplomáciai szolgálat tagja, s ilyen minőségében New Yorkban és Genfben dolgozott hosszabb ideig az ENSZ-hez delegált egyiptomi misszió tagjaként. A bécsi székhelyű NAÜ titkárságára 1984-ben került vezető munkatársként, ahol 1993-ban a Nemzetközi Kapcsolatok főigazgató-helyettesévé nevezték ki. Munkássága során a nemzetközi szervezetek munkájára és eljárási folyamataira vonatkozó széleskörű ismeretekre tett szert. Szakterületei közé tartozik a nemzetközi béke és biztonság, valamint a nemzetközi jogalkotás. Rendszeresen tart előadásokat a nemzetközi jog, a fegyverzet-ellenőrzés és az atomenergia békés célú alkalmazásáról, amelyekről számos közleménye és könyve jelent meg. M. ElBaradei több rangos szakmai tudományos társaság tagja, többek között a Nemzetközi Jogász Szövetségnek és az Amerikai Nemzeti Jogi Társaságnak is.