ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Válogatás a NucNet híreiből - 2004. június

2004.06.22


EK kölcsön Romániának a Cernavoda–2 atomerőművi blokk építésének befejezéséhez Az Európai Közösség 223,5 millió Euro kölcsönt engedélyezett Romániának a Bulgária határán épülő Cernavoda–2 blokk üzembe helyezéséhez. A harmadik generációs Candu–6 típusú reaktor építése jelenleg 54%-os készültségi fokon áll. Egyidejűleg konzultáns vizsgálja egy harmadik reaktor megépítésének lehetőségét. Javaslat az atomenergia alkalmazásának bővítésére Svédországban A nemzeti energiapolitika folyamatban lévő kialakításával kapcsolatban a svéd Liberális Párt szakértői javasolták, hogy 2010-ig ne állítsák le a jelenleg működő atomreaktorokat. Ez a korábbi referendum újragondolását igényli. Ugyancsak a szakértői bizottság javaslata, hogy a kyotói egyezmény szellemében az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében a következő húsz évben célszerű lenne két-három új blokkot megépíteni. Európai kutatási projekt a nagyaktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére Kilenc európai ország 13 szervezete vesz részt abban az Európai Bizottság által kezdeményezett projektben, amely a nagyaktivitású radioaktív hulladékok biztonságos geológiai elhelyezésére irányuló kutatásokat célozza. Az öt évre tervezett projekt a földalatti radioaktív hulladék tárolók létesítésével, üzemelésével és lezárásával kapcsolatos vizsgálatokat fogja össze. Rendellenesség a francia atomerőművek kisegítő elektromos hálózatában A francia Penly erőműben a rendszeres biztonsági ellenőrzés során egyes elektromos vezetékeknél szigetelési hiányosságokat észleltek. Ezek a vezetékek bizonyos, nagyon kis valószínűséggel előforduló során szükséges motorok és szelepek áramellátását biztosítják. Az anomália más hasonló felépítésű reaktorokban is észlelhető volt, ezért a Francia Nukleáris Hatóság (ASN) a rendellenességet a hétfokozatú Nemzetközi Nukleáris Esemény Skála (INES) 2. fokozatába sorolta. Rendelettel szabályozták Oroszország Atomenergia Ügynökség tevékenységi körét M. Fradkov orosz miniszterelnök rendelettel szabályozta az Atomenergia Minisztérium jogutódaként létrehozott Szövetségi Atomenergia Ügynökség (Rosatom) működését. Az Ügynökség ellátja a kormányzati feladatokból eredő teendőket, intézi az atomenergia fejlesztése, biztonságos felhasználása, a műszaki–tudományos előrehaladás támogatása terén jelentkező, állami tulajdonból eredő feladatokat és felelős a nemzetközi kapcsolatokért. A nukleáris anyagok, technológiák és szolgáltatások exportját és importját a jelenleg is működő állami vállalatok bonyolítják. Azonban ezek a szervezetek pl. a fűtőelemeket gyártó TVEL-, valamint a nemzetközi kereskedelmet lebonyolító Tenex cég a Szövetségi Atomenergia Ügynökség felügyelete alá tartoznak. Az atomenergia alkalmazásáért emelt szót a francia pénzügyminiszter A francia Nemzetgyűlésben az atomerőművek szükségessége mellett érvelt a törvényhozás energiapolitikai kérdéseivel foglalkozó beszédében Nicolas Sarkozy pénzügyminiszter. Egyidejűleg javasolta egy Európai Nyomottvizes Reaktor megépítését – demonstrációs célból. Megerősítette, hogy Franciaországban az elkövetkező években az energiatermelés fő módszere az atomenergia lesz. Javaslatát az energiaellátás biztonságával, az olcsó árral és a CO2 kibocsátás csökkentésének szükségességével indokolta. A Beznau–2 blokk üzemelésének fennmaradását engedélyezték Svájcban A svájci Szövetségi Energia Hivatal közölte, hogy meghosszabbította a Beznau–2 atomerőművi blokk 2004-ben lejáró üzemeltetési engedélyét. A meghosszabbítás nem jelöl meg újabb időpontot, azt a rendszeres biztonsági ellenőrzés eredményétől teszi függővé. Távlati előrejelzés az atomenergia termelési kapacitásáról Az USA Energia Információs Szolgálata (EIA) 2025-ig vonatkozó előrejelzése szerint az atomerőművi áramtermelés nagyobb mértékben nő, mint azt korábban feltételezték. Ezt részben a reaktorok teljesítmény növelése, valamint élettartam meghosszabbítása, részben a gázárak előre jelzett emelkedése magyarázza. Az atomerőművi áramtermelés legnagyobb mértékű növekedése Ázsiában várható, ahol 2025-ig évenként 4,1%-kal nő a kapacitás. Elsősorban Kínában, Dél-Koreában és Indiában várható nagy mértékű növekedés. Jelentés a svájci radioaktív hulladék tároló biztonságosságáról Egy független, nemzetközi szakértő bizottság jelentése kiválónak minősítette a zürichi Weinland körzetben létesített radioaktív hulladék tároló biztonságát. Ebben a sokzsilipes rendszerben helyezték el a nagy-aktivitású radioaktív hulladékokat, a kiégett fűtőelemeket és a hosszú felezési idejű hasadási termékeket. Az EU bővítésével megnőtt az áramtermelő atomreaktorok száma Az Európai Unióhoz csatlakozó országokban 19 áramtermelő atomreaktor működik (Cseh Köztársaság, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia). Az EU 25 tagországában jelenleg tizenháromban működik atomreaktor, melyek száma 136-ról 155-re emelkedett. Közmeghallgatás az ötödik finn atomreaktor létesítésével kapcsolatosan A finn Kereskedelmi és Ipari Minisztérium honlapján csaknem hetven vélemény, javaslat olvasható az Olkiluoto félszigeten építendő Olkiluoto–3 reaktorról. A minisztérium korábban felkérte a társ- minisztériumokat, a társadalmi szervezeteket és az állampolgárokat, hogy fejtsék ki a projekttel kapcsolatos véleményüket. A finn nukleáris hatóság (STUK) a beérkezett javaslatok figyelembe vételével adja ki az ötödik finn atomreaktor építési engedélyét. Szlovák kezdeményezés az EU csatlakozás során a bohunicei erőmű bezárására vonatkozó záradék megváltoztatására Egy májusban rendezett pozsonyi konferencián az atomenergiának az ország energiaellátásában betöltött szerepével és a fenntartható fejlődéssel foglalkoztak. Az ország EU csatlakozásának előfeltételeként született határozat a VVER–440/V 230 típusú reaktorok bezárására, mivel azok biztonsági rendszerét csak aránytalanul nagy költséggel lehetne kialakítani. A konferencia állásfoglalása szerint a Bohunice–1 és –2 reaktorok leállításának követelése nem szakmai, hanem politikai döntés volt, amelyet felül kellene vizsgálni. A svéd lakosság támogatja az atomerőművi áramtermelést A jelenlegi kormányzat szándéka szerint fokozatosan le kell állítani az ország 11 atomerőművi reaktorát. Egy most végzett közvélemény-kutatás adatai szerint azonban a lakosság döntő többsége továbbra is kívánatosnak tartja az atomenergia alkalmazását. A felmérés szerint a megkérdezettek 27%-a fenntartaná a jelenlegi reaktorok működését azok teljes élettartamára, 32% meghagyná, sőt igény esetén növelné a nukleáris erőművek kapacitását, míg 21% a feltétlen növelést támogatná. A mielőbbi leállítást csak a válaszolók 17%-a kívánta. A bajor miniszterelnök szót emelt az atomenergia alkalmazása mellett Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, az ellenzéki CSU elnöke kifejtette, hogy Bajorország energiapolitikájában az atomenergia mindig is fontos tényező volt. A politikus szerint a mezőgazdaságon alapuló Bajorországban a fejlett technológiák kialakításában, az energiakínálatban, az atomenergia jelentős szerepet játszik. Az ország mintegy kétharmadának áramszükségletét atomerőművek szolgáltatják; ha erről lemondanának, az technológiai lemaradáshoz vezetne. Korszerűsített atomerőmű építését tervezik Bulgáriában A bolgár miniszterelnök bejelentette, hogy Belene-ben meg kívánják építeni az 1986-ban megkezdett, majd 1991-ben leállított, eredetileg két 1000 MW teljesítményű reaktorra tervezett atomerőművet. Az elképzelés szerint az atomerőműnek korszerűsített változata épülne meg 2010-re. Bulgária két reaktorát Kozlodujban a közelmúltban zárták be, és az EU csatlakozás feltételeként további két reaktort kell 2006-ban leállítani. A Gaia elmélet megalkotójának intelme a zöldmozgalmak számára A nemzetközi környezetvédelem kimagasló egyénisége, James Lovelock professzor, közleményében sürgette a zöldmozgalmakat, hogy “hagyjanak fel antinukleáris tevékenységükkel, mivel csak az atomenergia képes meggátolni a globális felmelegedést”. Lovelock professzor nevéhez fűződik a Gaia elmélet megalkotása, amely Földünket önszabályozó, élő entitásnak tekinti. Nemzetközi konferencia Moszkvában “Az atomenergia eredményei és pillantás a jövőbe” címmel A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség június 27. és július 2. között Moszkvában, illetve Obnyinszkban rendezendő konferencián kívánja elemezni az atomenergia elmúlt ötven évben elért eredményeit, tapasztalatait, valamint várható szerepét az elkövetkezendő fél évszázadban. Az eseményre két évforduló ad alkalmat: 1954-ben Obnyinszkban kapcsolták a hálózatra az első ( 5 MW teljesítményű) áramtermelő atomreaktort, amely 48 éven át működött folyamatosan. A másik évforduló az ENSZ Közgyűléshez kötődik, amely feladatul tűzte ki az atomenergia békés célú alkalmazását, és amelynek eredményeként hozták létre Bécsben a NAÜ-t. Az atomenergia jelentős szerepet fog játszani az áramtermelés mellett a tengervíz sótalanításában, a városrészek fűtésében, a technológiai műveletek hőigényének kielégítésében, valamint a hidrogén előállításban is.



Facebook megosztás