ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

CNRA a hatósági döntéshozatalról

2004.04.29


Az OECD Nukleáris Energia Ügynöksége keretén belül működő Nukleáris Hatósági Tevékenységek Bizottsága (CNRA) 2003-ban munkacsoportot hozott létre azzal a feladattal, hogy készítsen egy tanulmányt a hatósági döntéshozatalról, elveiről és gyakorlatáról. Magyarországot dr. Vöröss Lajos, az OAH főtanácsadója képviseli. A csoport első, tavaly szeptemberben, Párizsban tartott ülésén meghatározta a tanulmány szerkezetét és főbb mondanivalóját. Az áprilisi, Badenben tartott második ülésen Tom Murley, a Bizottság amerikai szakértője már a tanulmány első szöveg-tervezetét ismertette, felsorolva a hatósági döntések típusait, a döntéshozatal elveit és kritériumait, a döntést jellemző lépések ismérveit és a hatósági döntések nyilvánosságának kérdéseit. A munkabizottság számos észrevételt és javaslatot tett. Az átdolgozott tervezetet a CNRA ez év júniusi ülésén tárgyalja meg, s az októberre tervezett záró ülésen – erre a tervek szerint Budapesten kerül sor – készítik el a végleges szöveget. A tanulmányt várhatóan a CNRA decemberi ülésén hagyják jóvá. (A dokumentum nem kézikönyv, ezért a benne foglaltakat minden nukleáris hatóságnak célszerű lesz saját eljárásrendjének gondos átvizsgálásával és kiegészítésével elvégezni.)



Facebook megosztás