A Széchenyi István Egyetemen 2016. március 1-től induló, három féléves nukleáris jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szakon az OAH munkatársai is oktatnak majd.
A szakjogászok képzését mindenekelőtt
az indokolja, hogy a nukleáris területen több jogágon átívelő, speciális
belső jogi és nemzetközi szabályok vannak érvényben. A képzés – ezek
megismertetése mellett – a graduális oktatásban szerzett jogi tudást egészíti
ki szak-specifikus, kifejezetten a nukleáris jogi területre jellemző,
nemzetközi standardokon, uniós és egyéb nemzetközi kötelezettségeken alapuló
és gyorsan változó, állandóan bővülő ismeretanyaggal.
Az OAH részéről Horváth Kristóf főigazgató-helyettes,
Petőfi Gábor főosztályvezető, Vincze Árpád főosztályvezető, Stefánka
Zsolt osztályvezető és Silye Judit EURATOM tanácsadó vesz részt a képzésben
oktatóként. A szakon Rónaky József, az OAH korábbi főigazgatója és Koblinger
László, az OAH volt főigazgató-helyettese is tanít majd.
A tervek szerint olyan témákról tartanak
előadásokat többek között, mint a hatósági igazgatás az atomenergetika
területén, a nukleáris technikai és sugárvédelmi ismeretek, a nemzetközi
atomszervezetek, a nukleáris fenyegetés és az ellene való védelem, valamint
a nukleáris exportok szabályozása.
A szakkal kapcsolatos további információkat itt érhet el.