ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Négyoldalú találkozó Pozsonyban

2017.06.15

A szlovák, szlovén, cseh és magyar nukleáris hatóságok részvételével június 12-13-án Pozsonyban került sor a szokásos éves négyoldalú találkozóra. A magyar delegációt Hullán Szabolcs, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese vezette. A résztvevők bemutatták, hogy milyen fontosabb fejlesztések és változások történtek nukleáris hatóságaiknál, illetve a jogi szabályozási környezetben, ismertették a létesítményekben történt eseményeket, tájékoztatást adtak a fizikai védelemmel összefüggő fontosabb információkról, valamint áttekintették az új atomerőművekhez kapcsolódó hatósági tevékenységek aktuális helyzetét.


Az elmúlt évben egyik országban sem történt az INES-skálán mérhető esemény, a létesítményekben bekövetkező események száma pedig csökkenő tendenciát mutat. Mindemellett a szlovák és a cseh delegáció olyan konkrét, nukleáris biztonságot érintő eseményeket ismertetett, amelyek fontos tanulságokkal szolgálnak mind az OAH, mind a hazai engedélyesek számára. Magyarország viszonylatában Petőfi Gábor, az OAH főosztályvezetője rámutatott: 2014 óta nem történt a skála szerinti egyes, vagy annál magasabb besorolású esemény hazánkban (éppen ezért külön figyelmet igényel, hogy az atomerőműben dolgozók és a hatóság ébersége ne csökkenjen).

A résztvevők egyeztették az álláspontokat az európai uniós ügyekben, áttekintették azokat a kérdéseket, amelyek esetében érdemes a hatóságoknak együtt fellépni.

Egyetértés volt abban, hogy a szakember-utánpótlás, illetve a szakemberek megtartásának kérdése kulcsfontosságú a jövő szempontjából (ez főleg igaz az új atomerőművet építő országokban), s az is látható, hogy ez a problémakör szinte minden országban jelentős kihívás elé állítja a hatóságokat.

Az Országos Atomenergia Hivatalnál már bevezetett elektronikus ügyintézés több országban még csak kezdeti szakaszban van, a megbeszélésen élénk érdeklődéssel fogadták a magyarországi tapasztalatokat. Hasonlóképpen, a programozható rendszerek védelme (cyber security) területén Stefánka Zsolt osztályvezető által bemutatott hatósági tevékenységet is komoly érdeklődés övezte. Hazánkban már ez a terület is részét képezi a létesítmények fizikai védelmi rendszerei tervezéséhez szükséges, a hatóság által meghatározott tervezési alapfenyegetettségnek.

Körmendi Gábor, az OAH tájékoztatási felelőse a nemzetközi területről szólva kiemelte: a világon elsőként egy magyar szervezet lett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Együttműködő Központja: a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja a nukleáris törvényszéki analitika területéhez kapcsolódva kötött együttműködési megállapodást.

Jövőre az OAH szervezésében Magyarország ad otthont az ülésnek.



Facebook megosztás