ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

360 diák és tanár vett részt a győri Atomenergiáról – mindenkinek rendezvényen

2018.12.12
Atomenergiáról - mindenkinek Győr Atomenergiáról - mindenkinek Győr

Az idei második Atomenergiáról – mindenkinek rendezvényünket Győrben tartottuk, amelyen az eddigi legnagyobb létszámú közönség, összesen 360 diák és tanár vett részt. A Széchenyi István Egyetem támogatásával létrejött rendezvényen az előadások mellett interaktív kiállításon szerezhettek ismereteket a résztvevők.


Dóka Ottó, az egyetem rektorhelyettese megnyitóbeszédében kiemelte: a magyar tudósok jelentős mértékben hozzájárultak a nukleáris terület fejlődéséhez, egyúttal reményét fejezte ki, hogy az atomenergiától való esetleges félelmeket az itt szerzett magabiztos tudás váltja fel. Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója hangsúlyozta, hogy az OAH nem támogatója és nem ellenzője az atomenergia alkalmazásának, elkötelezett a lakosság nyitott, tényeken alapuló tájékoztatása iránt.

Az interaktív kiállításon az ismeretterjesztő, közvetlen beszélgetéseket követően játszva mérhették fel saját tudásukat a diákok. Első kézből kaptak információkat a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Paksi Atomerőmű, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft., a Magyar Nukleáris Társaság és az Országos Atomenergia Hivatal szakembereitől. Az egyetem standjánál a képzési lehetőségekről kaptak tájékoztatást.

„Virtuális valóság” szemüvegen keresztül többek között megnézhették az atomerőmű reaktorcsarnokát, valamint az erőmű épületét madártávlatból. A Rescube Robotics érzékelőkkel felszerelt, lépcsőt is megmászó különleges robotja kiemelt figyelmet kapott a diákok körében.

Az Országos Atomenergia Hivatal egyik törvényben meghatározott feladata, hogy a lakosságot hitelesen tájékoztassa az atomenergia alkalmazásának minden fontos aspektusáról. A TIT Stúdió Egyesülettel közösen szervezett „Atomenergiáról – mindenkinek” rendezvénysorozat célja a tájékoztatáson túl az is, hogy a gimnazista diákok érdeklődését felkeltse a műszaki, mérnöki tudományok iránt, megmutatva a technológiához kapcsolódó sokrétű lehetőségeket.

Korábbi hírünket, valamint a rendezvény programját itt érheti el.













Facebook megosztás