ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Elhunyt dr. Bujdosó Ernő, az OAH nyugalmazott főosztályvezetője

2014.05.30

Emlékét őrizve, munkásságát elismerve az Országos Atomenergia Hivatal saját halottjának tekinti a 2014. május 29-én, 82 éves korában eltávozott kollégát.


1957-től 1979-ig a Fémipari Kutató Intézet Radioaktív Izotóp Laboratóriumának vezetőjeként dolgozott. Munkásságának nyomán terjedt el a nukleáris módszerek alkalmazása a magyar alumíniumiparban. Dr. Bujdosó Ernő 1986-ban került az Országos Atomenergia Bizottság Titkárságához, az Országos Atomenergia Hivatal elődjéhez. Az OAH-nál egészen 2002-ig dolgozott, a nyugdíjba vonulása előtti időszakban a Kutatás-fejlesztési Főosztály vezetője volt.

Több mint 120 tudományos cikk fűződik nevéhez, két éven keresztül az Amerikai Egyesült Államokban tanított a University of Montana vendégprofesszoraként.

1968-ban az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Bródy Imre-díjat, 2000-ben Sugárvédelmi Emlékérmet adományozott számára. 2002-ben a szakújságírók a Nukleáris Akadémiáért folytatott tevékenységéért tüntették ki. Tagja volt az MTA Radiokémiai Bizottságának, valamint a Nemzetközi Sugárvédelmi Társaság (IRPA) Magyar Nemzeti Bizottságának.



Facebook megosztás