ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Véget ért a Nukleáris Biztonsági Egyezmény 6. Felülvizsgálati Értekezlete

2014.04.10
Nukleáris Biztonsági Egyezmény 6. Felülvizsgálati Értekezlete Nukleáris Biztonsági Egyezmény 6. Felülvizsgálati Értekezlete

2014. március 24. és április 4. között Bécsben üléseztek a Nukleáris Biztonsági Egyezmény (CNS – Convention on Nuclear Safety) részes államai, hogy megvizsgálják a nukleáris biztonság helyzetét országaikban. A Felülvizsgálati Értekezletre a tagállamok jelentést készítettek, amelyet az eseményen egy előadás keretében ismertettek, és tájékoztatták a hallgatóságot a jelentés benyújtása utáni fejleményekről.


A részes államok megvitatták az egyes beszámolókat, illetve előadásokat, és kérdéseket intézhettek a többi ország képviselőihez. Magyarországot az OAH főigazgatója, Fichtinger Gyula által vezetett delegáció képviselte. A magyar előadáshoz főként a nukleáris szakemberek képzésével kapcsolatos kérdések érkeztek, de a hallgatóság érdeklődött a fukusimai atomerőmű balesete kapcsán megfogalmazott javító intézkedések végrehajtásának állapotáról is.

A jelenlévő magyar szakértők a kérdésekre kimerítő válaszokat adtak. Az értekezletről készült jelentés alapján a felülvizsgálók a magyar gyakorlatot sok szempontból követendőnek találták. Jó gyakorlatnak (good practice) minősítették a szabályozások rendszeres felülvizsgálatát, az engedélyezési eljárás átláthatóságának biztosítását, és pozitívan értékelték a nukleáris programot bevezetni készülő országok szakembereinek képzésében mutatott együttműködési készségünket is.

A nemzeti jelentés és a kérdésekre adott válaszok alapján a Felülvizsgálati Értekezlet megállapította, hogy a magyar gyakorlat megfelel az Egyezményben megfogalmazott biztonsági követelményeknek.

A Felülvizsgálati Értekezlet határozott arról, hogy a nukleáris biztonság további növelése érdekében az Egyezmény szövegét ki kívánják egészíteni. Az Egyezmény szövegének kiegészítéséről egy éven belül diplomáciai konferenciát tartanak.

Az Értekezlet megállapította, hogy a részes államokban a nukleáris biztonság a vizsgált időszakban nagymértékben növekedett, de megfogalmazott tennivalókat is a helyzet további javítására.

A magyar országjelentés itt olvasható, a beszámoló előadásokat itt és itt olvashatja. Az ülésről szóló angol nyelvű összefoglalót itt érheti el. A jelentéssel kapcsolatban feltett kérdéseket, valamint a válaszokat (szintén angolul) innen töltheti le.



Facebook megosztás